Jogi sztorik

Kiút a jogi útvesztőből

Zártkertek elzárva? Avagy vásárolhatunk-e telket a Balatonnál?

2015. május 21. 10:00 - lawyerup

A jó idő és a megnövekedett ingatlanvásárlási kedv következtében egyre többször kerül le a Balaton-környéki ingatlanok kerítéséről az Eladó tábla.

Ildikó és Attila egy Balaton-parti településen szerettek volna ingatlant vásárolni. Hosszas keresgélés, ismerősöknél érdeklődés után ki is választották a megfelelőt, első látásra beleszerettek egy kis telekbe, amelyen ugyan épület nem állt, viszont voltak gyümölcsfák, némi szőlő, ráadásként pedig az elmaradhatatlan kilátás a tóra. Titokban már arról álmodoztak, hogy idén nyáron itt töltik a hétvégéket, esetleg hosszabb időt is a nyári szabadságuk alatt.  Az eladó tulajdonosokkal történt egyeztetések után derült ki, hogy a terület nem belterületi, nem is nyaraló, hanem úgynevezett zárkerti ingatlan, gyümölcsös, illetve szőlő besorolású ingatlan. Hiába áll a vevők rendelkezésére a vételár teljes összege, a jogszabály által előírt hosszas procedúra miatt a tulajdonjoguk bejegyzésére és az ingatlan tényleges birtokba vételére több hónapot is várniuk kell.

photodune-6342033-landscape-view-xs.jpg

Annak ellenére, hogy már több mint egy éve hatályba lépett, sokan nem tudnak róla, hogy a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény szerint a zárkerti ingatlanok is termőföldnek minősülnek, és a jogszabály csak annyi kivételt tesz az zárkertet szerző tulajdonosokkal, hogy 1 hektár területszerzés alatt nem kell földműves nyilvántartásban álló személyeknek lenniük.

A jogszabály egyebekben azonban ugyanúgy rájuk is vonatkozik, mint a több száz hektárt szerző földműves gazdálkodókra, így az adásvételi szerződést megkötését követő 8 napon belül az eladónak kérnie kell a területileg illetékes jegyzőtől, hogy az elővásárlásra jogosultak számára 60 napig az adásvételi szerződést (vételi ajánlatot) függessze ki a Hivatal hirdetőtáblájára. Ha ez alatt az idő alatt egy elővásárlásra jogosult (szomszéd) jelentkezik, hogy az adásvételi szerződésben szereplő vételárért igényt tart az ingatlanra, nyilatkozatával ő lép a vevő helyére.

A 60 napos határidő leteltét követően két jóváhagyásra is szükség van: a mezőgazdasági igazgatási szervnek, valamint a Helyi Földbizottságnak 30-30 nap áll rendelkezésre, hogy az adásvételi szerződést földforgalmi szempontból megvizsgálja és jóváhagyja. Ezt követően kerülhet sor az ingatlan-nyilvántartási eljárásra, a vevő tulajdonjogának bejegyzésre az illetékes Járási Hivatal Földhivatali Osztályánál. Szerény számítások szerint az adásvételi szerződéstől számított 6 hónap elteltével juthatunk a zártkerti ingatlan tulajdonába, vehetjük birtokba, és élvezhetjük annak előnyeit.

Ne vegye el azonban a kedvünket ez a hosszas procedúra a zártkerti ingatlan vásárlásától, akár a Balaton-környékén, akár máshol szeretnénk saját „telekhez” jutni, ahol a szabadidőnket szeretnék eltölteni. Fontos azonban, hogy a megfelelő szakemberhez forduljunk, olyan ügyvédhez, akár jártas az ilyen jellegű ingatlanok adásvételében, és segítségével elkerülhetjük a kellemetlenségeket, illetve az eljárás indokolatlan elnyújtását.

Jó tudni azt is, hogy zárkerti ingatlanok esetében is lerövidülhet ez az eljárás közeli hozzátartozók közötti ajándékozás, adásvétel, közös tulajdont megszüntető adásvételi szerződés esetében is, hiszen nincs szükség sem kifüggesztésre, sem jóváhagyásra, hanem a szerződés megkötését és a vételár kifizetését követően már lehet is menni a Földhivatalba, és lehet kérni a felek közötti ügylet ingatlan-nyilvántartási átvezetését.

A poszt szerzője dr. Molnár Andrea ügyvéd. Ha ingatlanjogi tanácsra van szükséged, vedd fel közvetlenül a kapcsolatot a poszt szerzőjével itt.

Ha további kérdésed van, akkor tedd fel itt! Ha korábbi ingatlanjogi kérdések között böngésznél, azt is megteheted itt.

(Kép forrása: stock photo, www.photodune.net)

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jogisztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr817475798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Velemenyem szerint.... 2015.05.21. 22:16:16

Végre valaki ad egy kis nyilvánosságot ennek az elmebeteg szabályozásnak. Hat anyja volt annak aki ezt az ökörséget kitalálta, egész településre kiterjedő elővásárlási joggal meg az összes egyéb ökörséggel. Aztán csodákoznak hogy a balatoni ingatlannak csak eszmei értéke van...

Beer Monster 2015.05.21. 22:41:00

Ez rosszabb, mint Torgyán bármely dilije.
Ki volt az az őrült, aki ezt kitalálta?

szabadság elvtársak! 2015.05.22. 08:10:47

És ez csak egy egy apró részlete a Magyar bürokráciának.Minden téren! Ami itt történik az rémálom. Olyan szabályozásokat találnak ki egyesek, hogy az szinte hihetetlen. Nem hogy egyszerűsítenék az ügymeneteket, hanem úgy megkavarják, hogy ember legyen a talpán aki végig visz valami ügymenetet. Én értem, hogy kell egy meder, de ilyen mély? Minap mesélte egy még dolgozó kollégám, én már nyugdíjas vagyok, tudod hogy megy ha egy égőt kell cserélni az irodában? Be kell jelenteni a megfelelő részlegnél, kijön egy ember, lefényképezi, hogy tényleg nem világít, és hány wattos? Értitek? Majd kijön két, szerelő, és kicserélik az izzót. Lefényképezik, majd lehidalsz amikor meglátod, hogy nyolc ezer, nem vicc forintba került a csere.De jól élünk! 47 ezerből meg "fussa"!